A Z-generáció tanulási szokásai, oktatási-nevelési lehetőségek

Ahogyan egyik előző bejegyzésemben ígértem, ebben a blogbejegyzésben részletesebben fogom tárgyalni a Z-generáció tanulási szokásait, igényeit, főként lehetőségeit. Az első kérdés amiről a Z-generációval összefüggésben kellene leszögezni, hogy nevelésük, tanításuk megvalósítható-e eredményesen a XXI.században az IKT (Információs, Kommunikációs Technikai) eszközök nélkül ? Naponta jelennek meg cikkek, bejegyzések, hírek különböző iskolákról, pályázati beszámolókról, amiben leírják, hogy osztálytermeket szereltek fel számítógépekkel, internetes hozzáférést biztosítanak az oktatási intézmény területén a tanulóknak, interaktív táblával szerelték fel az osztálytermeket, stb.stb. Sőt, lassan már nincs oktatási intézmény a legkisebb faluban sem, ahol ne lenne internethez való csatlakozási lehetőség, ne lenne egy számítógép az iskolában. Otthonunkról nem is beszélve! Ezzel szemben jogosan tevődik fel a kérdés, hogy milyen hozzáállást tanúsítson egy szülő – gyermeke nevelésében – a modern kommunikációs eszközök használatával kapcsolatban. Úgy sejtem, hogy kevés szülő gondolja még komolyan azt, ha a gyermeke okos telefon, táblagép, számítógép, okos TV nélkül nő fel majd képes lesz a „Nagybetűs Életben” a XXI.század kihívásainak eleget téve megállni a helyét. Ma már nem lehet kérdés és nem megvalósítható elképzelés a mobiltelefonok, táblagépek teljes megvonása, tiltása a gyermekektől, hiszen előbb-utóbb kénytelenek leszünk engedni és megvásárolni neki ezeket a „kütyüket”. Néhányunk azért mert szeretnénk motiválni valamivel valamiért (pl.jobb iskolai eredmények elérése !!!??? ), mások így próbálják kompenzálni a kevés együttlétet a gyermekükkel, szintén mások pedig a jövőjükre gondolva (hiszen ezek a „kütyük” már a jövő munkahelyének szerves részei) veszik meg a gyermekük által áhított laptopot, táblagépet, okos telefont. Tudom, hogy erre sokan gondoljuk/gondolják azt, hogy „mi is felnőttünk számítógépek nélkül…nekünk sem állt rendelkezésünkre internet” mégis igazat adok annak, aki azt mondja, hogy „"Lehet tiltani a számítógép használatát, de nem érdemes, mert ők ebben a világban nőnek fel. Meg kell tanítani őket, hogy hogyan használják a képességeik fejlesztésére, játékosan.." (lásd: http://vs.hu/gazdasag/osszes/az-iskola-ahol-a-nyari-szunetben-is-tolonganak#!s0) Ezért felteszem a kérdést, hogy ha még „szükséges rosszként” viszonyulunk is a felsorolt technika eszközeihez, miért nem választjuk a „kisebbik rossz” elve alapján azt, hogy ezeket a gyermekünk által vágyott „smart” (smartphone, smarTV, stb.) dolgokat a javunkra próbáljuk felhasználni, gyermekeink nevelése érdekében? Hogyan tegyük mindezt? Milyen lehetőségein vannak? Mennyi időt kell erre szánni (a sok kihívás mellett az életben, a családban, a munkahelyen)? Például adhatunk gyermekeinknek feladatot, hogy mire « guglizzon rá », vagyis milyen információt keressen meg „nekünk” az interneten. Kérjük meg, hogy a talált információt mesélje el, miközben napi teendőinket végezzük, vagy akár utazás közben is. Segítsük hozzá, hogy sikereket érjen el az információk felkutatásában. Azt mindnyájan tudjuk, hogy a siker a legjobb motivációs eszköz. Csupán arra kell figyelnünk, hogy a fokozatosság elvét tartsuk be, vagyis eleinte egyszerű dolgok megkeresésére kérjük meg, majd fokozatosan egyre több információ, egyre nehezebb kérdések „megválaszolására” ösztönözzük. (pl. „keresd meg a Wikipedián, mit jelent az a szó, hogy…..”, később akár megkérdezhetjük azt is, hogy”most vajon hány óra lehet New Yorkban, és MIÉRT NEM ANNYI MINT NÁLUNK? ”) Nyelvtanulásban is sokat segíthetnek, amikor bizonyos szavak megkeresésével bízzuk meg a google translate segítségével. Pl. „tudod, hogy mondják románul/angolul/németül/franciául a nadrágod színének?”, „…és a nadrágnak?”…”akkor hogy is mondanád, hogy „a nadrágom pl.kék színű az illető nyelven?” most játszunk egy kicsit és „cseréld le a nadrágod színét a google translate segítségével !” és folytathatjuk….(FIGYELEM: csak szavak megkeresésére AJÁNLOTT a google translate és nem SZÓSZERKEZETEK "összerakására"- az a gyermek dolga...így érti meg egy nyelv "logikáját" ha segítjük HELYESEN összerakni a mondatot!). Naponta csak 1 óra „beszéltetés” óriási eredményekhez vezet! Főként ha ismétlésképpen rákérdezünk az előző nap „megszerzett” információkra! Majd a következetesség elvét betartva /és a gyermekünk érdeklődését „ébren tartva” folytatjuk a feladatsort. Ezen a téren a lehetőségeknek csak a fantázia szab határt! Kimutatott tény, hogy a Z-generáció tanulási szokásaihoz/igényeihez sokkal közelebb áll az e-tanulás, vagy eLearnig. Dolgozataik amúgy is sokszor „hemzsegnek” az interneten talált információktól. Tudásuk úgymond változást szenvedett. Kicsit olyanná váltak, mint a könyvtárosok: a kérdésekre, sőt az élet kérdéseire is, nem kimondottan a választ tudják, hanem sokkal nagyobb esélye van annak, hogy a választ tartalmazó internetes oldalnak a webcímét „fújják”. Óriási fejlődést tudunk velük elérni, ha velük közösen túllépünk a „webcímek” megjegyzésén, és a kérdésre megkeresik ÉS TUDJÁK a választ! Őket már nem maga a kérdés megválaszolása PROVOKÁLJA, hanem a válasz megtalálásának gyorsasága és lehetőségei. Csak rá kell vezessük arra, hogy „az emberi ész még ennél is gyorsabb, ha már TUDJA az illető információt”. Előző bejegyzésemben már leírtam, hogy a Z-generáció gyermekei az u.n. „screenagerek” vagy magyarul a képernyő-nemzedék. Sokkal gyorsabb ritmusban élik az életüket, mint az Y nemzedéket képviselő szüleik. Társas életük sokkal nyitottabb, szélesebb skálán élik. Sokkal gyorsabban döntenek, mint szüleik, kevésbé támaszkodnak érzelmeikre a döntéseik meghozatalához. Sokkal jobban bíznak magukban, mint a körülöttük levő világban. Inkább okosaknak nevezhetjük őket, mint bölcsnek. Bátrak, kezdeményezőek, nem félnek a változásoktól, inkább a praktikus szemlélet jellemzi őket. Az elektronikus eszközöket elképesztően profi módon kezelik, viszont – vagy éppen ezért - a szabályok betartására kisebb hajlandóságot mutatnak. Ők azok, aki jobban kedvelik az ábrákat, képeket, az egyszerű (nyomtatott) szöveggel ellentétben. Kérjük meg (amennyiben ez lehetséges), hogy a megszerzett információkhoz keressenek képet az interneten ÉS MUTASSÁK BE NEKÜNK AZT szóban (jó nyelvtanulási gyakorlat is lehet)! De interdiszciplináris készségeket is könnyedén fejleszthetünk így. Csak egy példa: - Hány óra van most? (ezt hogy mondanád angolul/románul/németül?) Milyen különbségeket figyelsz meg a kifejezésben? - Hány óra most pl. Budapesten? Miért? - Hány óra van Brüsszelben? Miért? - Melyik fővárosban van még ennél nagyobb időeltérés? - Hozzánk képest hol van 1 órával több/kevesebb? MITŐL FÜGG EZ? - Mi az érdekessége az illető fővárosnak SZERINTED? - Milyen látnivalók vannak? - Találtál képet is erről? Mesélj róla! - Még milyen fontosabb városokat sorolnál fel abból az országból? MIÉRT? - Milyen nyelven beszélnek az illető országban? - Hogyan vásárolnál magadnak ott egy fagylaltot? - Mennyibe kerülne a mi pénznemünkbe átszámolva a fagylalt? - Miért van egyes országokban más-más pénznem? Melyekben azonos? Miért? - Mindezt el tudnád mondani angolul/románul/ németül? Mennyit tudnál elmondani ebből az illető idegen nyelven? …és folytathatjuk a végtelenségig, miközben a gyermekünk földrajzi, fizikai, számtani, nyelvi készségeit csiszolja! Mindezt akár utazás közben, otthon napi teendőink végzése mellett, de AKÁR munkahelyünkről „felhívjuk” őket, hogy nézd holnapra ilyen információkra lenne szükségem…megszerzed nekem? Ha valamit nem tudsz, hívjál bátran!” MI SZÜKSÉGES A FELSOROLTAKHOZ? Mindaz ami már megvan! az alábbi eszközök bármelyike: táblagép vagy „tablet” (ideális eset), asztali számítógép, laptop, okostelefon és internetkapcsolat…. VALAMINT AZ, HOGY A GYERMEKÜNK ÉREZZE, HOGY FIGYELÜNK RÁ és ÉRTÉKELJÜK munkáját a megszerzett információkkal kapcsolatban! És nem utolsó sorban NAPI LEGALÁBB 1 ÓRA mialatt a sok teendőnk mellett (akár autóban, mosogatás közben, vagy bármi más tevékenységünk végzése közben) MEGOSZTJUK FIGYELMÜNKET és meghallgatjuk a megszerzett információkkal kapcsolatos VÉLEMÉNYÉT, kifejező készségeit fejlesztve. Azt pedig már mindenki tudja, hogy az új információ legjobb elsajátítási módszere (a legnagyobb százalékban tárolódik az információ a hosszú távú memóriában) ha azt az információt az illető másoknak átadja. Kérjük hát meg gyermekeinket, hogy TANÍTSANAK MINKET! Tanuljunk meg kérdezni tőlük! Járjunk éber szemekkel a világban és tartsuk ébren az érdeklődésüket! A fentiek elolvasása után pedig felteszem a kérdést: Vajon miért nem szeretnek olvasni a Z-generáció gyermekei? Igaz ez, hogy „a mai fiatalok nem szeretnek olvasni” vagy csak a tőlük olvasást elváró nemzedék nem a számukra megfelelő módon vezeti rá őket az olvasás fontosságára, hasznos voltára? Csak „könyvből” lehet/kell olvasni vagy „könyvből is”? És itt nem a könyvek haszontalansángára gondolok, hanem ellenkezőleg! Hiszen mi történik, ha az adott „napi témával” kapcsolatosan egy könyvet „felejtünk” olyan helyen, ahol ez könnyen a gyermek kezébe kerül?

Lekapcsoljuk a gyermekeink agyát, majd intellektuális teljesítményt várunk el tőlük

Íme, nem vagyok egyedül.... csak vannak akik sokkal szebben megfogalmazzák ugyanazt amit én is hiszek! Az iskolában lekapcsoljuk a gyermekek agyát és elvárjuk, hogy teljesítsenek. Hasonlóan képzelem el, mint amikor az ökölvívó mérkőzésen ringbe küldenek valakit hátra bilincselt kézzel. Tényleg ezt akarjuk gyermekeinknek? Érdekes mondat: Ha a google-n megtalálja a gyermek, miért magyaráznánk? Úgy sem fog odafigyelni! Inkább tegyünk fel kérdéseket neki és segítsük, az asszociációk felismerésére, segítsük hozzá, hogy megtalálja a jó választ! Sokkal hatékonyabb, mintha mi "untatnánk" 50 percben olyan szöveggel, amiben annyi információ van, amit 2 perc alatt megtalál a neten. Eltiltjuk a számítógép, okostelefon, táblagép használatát az iskolában, lassan az óra viselését is, nemsokára a fülbevalót is le kell venni... mennyi idő múlva kell majd pucéron vizsgázni, levetve a biometrikus vagy okos ruhát? Vicces...vagy mégsem? Harcolunk a fejlődés ellen? vagy elfogadjuk? Vajon miért vannak ilyen gyenge eredmények az (hagyományos)iskolában, érettségin? Katt a linkre: http://vs.hu/kozelet/osszes/fogjuk-a-gyerekeinket-es-lekapcsoljuk-az-agyukat-0610

A Z-generáció neveléséről

Előző írásomban az internethasználathoz viszonyított generációkról írtam. Most az olvasót a Z-generációval kapcsolatos problémákon való együttgondolkodásra hívom. Ők a mi gyermekeink, tanítványaink. Főként gondolok itt a nevelésükre és az oktatásukra. Vajon eleget tudunk ahhoz, hogy nyugodtan hajtsuk este párnára a fejünket, azzal a tudattal, hogy a gyermekeinket megfelelően neveljük, a megfelelő oktatásban részesítjük? Vajon nem túl nagy a szakadék a MI generációnk és a Z-generáció közt? Ez a szakadék milyen hidakkal, hogyan tehető átjárhatóvá? A kérdések megválaszolásához többet kell tudnunk a „problémát okozó” generációról. A „Z-generációt” az 1995-2010. között született fiatalok alkotják. Ők a mostani „iskolások”, „diákok”, tanulók”, akik már a digitális technológiákat alkalmazó eszközök legújabb trendjeit használják, az idősebbeket zavarba ejtő magabiztossággal. Kommunikációs szokásaik ENYHÉN eltérnek a mi (megszokott/hagyományos stb.) kommunikációs szokásainktól. Gondolkozzunk csak el a különbségeken! Ez a nemzedék soha nem élt olyan társadalomban, ahol nem volt internet. Ez gondolkodásukra, viselkedésükre, igényeikre is kihat. Számukra már teljesen természetes, hogy miközben egymással, szüleikkel csevegnek, letöltenek néhány filmet, megnéznek közben egy-egy „vicces” videót. Régebb akár „pofátlanságnak” nevezték, ha valaki úgy kommunikált, hogy nem tartotta a szemkontaktust. Ma ez, főként a Z-generáció számára, szinte természetes (erkölcsi romlás?). Mivel kommunikációs szokásaik szorosan kapcsolódnak az internethez, a mobil telefonhoz, nem érzik szükségét annak, hogy szemkontaktusban legyenek a kommunikációs partnerrel. Sőt, nem igénylik ennek (test)közelségét sem. Sokszor köztük és szüleik közt „digitális szakadék” alakul ki. Gyakran menekülnek a nyílt konfliktus elől a számítógép nyújtotta látszólagos „biztonságba”. Így fenn áll annak a veszélye, hogy elidegenednek a körülöttük levő világtól. Sok esetben a chatszobákban, a közösségi hálókon sok száz „baráttal” rendelkeznek, de családtagjaikkal „élőben” nem képesek kommunikálni. Ha nem kommunikálnak megfelelően velünk, mint szülőkkel, tudjuk őket megfelelően nevelni? Ismerjük igényeiket? A jó szülők többnyire biztosan ismerik gyermekeiket, de mindig ott vannak azok a veszélyek, amelyeket a mai rohan világban hajlandóak vagyunk figyelmen kívül hagyni. Akkor megismétlem a kérdést: hogyan és honnan tudjuk, hogy jól neveljük-e gyermekeinket? Mit tudunk a mai gyermekek neveléséről (mi szülők, pedagógusok)? A mai szülők a mindennapi stresszes munkahelyükről „szabadulva” otthon mosolyt kell ölteniük magukra, át kell váltaniuk a “mama” vagy “papa” szerepbe, és fel kell készülniük egy sor új probléma megoldására. Közben a gyerekek mindent elkövetnek, hogy magukra irányítsák a szülők figyelmét, törődését. Kérdés az hogy hogyan érik el a gyerekek ezt! Hogyan tud figyelni egy szülő ennyi dologra? Tud figyelni egyáltalán a SAJÁT gyermekére? A Newsweek magazin egyik riportja így ír erről: “A gyereknevelés manapság olyan, mint egy triatlonverseny, ahol nyoma sincs a célvonalnak. A mindennapokat az edzések, a zeneleckék, a magánórák és a házifeladatok feletti csatározások töltik ki.” És eközben az interneten a gyermek szinte ellenőrzés nélkül kapja az információk széles skáláját! Ez menthetetlenül rányomja bélyegét személyiségének alakulására, értékrendjének, igényeinek kialakítására és nem utolsó sorban gondolkodásmódjára. Vajon elég az, hogy felhívjuk figyelmüket a számunkra „normálisnak” tartott értékrendekhez kapcsolódó honlapokra, ezzel próbálván megfelelő korlátok közé terelni érdeklődését? A kutatók rámutattak arra, hogy a szülők már nem tudják gyermekeik fejlődését digitális megoldásokkal követni, habár a Z generáció gyermeke már a digitális úton érkező információkat részesíti előnyben! Ez a generáció TUDATOSAN használja otthon is az Információs és Kommunikációs Technológiát (IKT). Ők képesek egymással – a szülők TELJES mellőzésével – adatokat információkat megosztani. Fel kell ismerjük, hogy az iskola, a tanár és a szülő szerepe, feladata megváltozott. Ma a „digitális bevándorló” akarja nevelni és kell nevelje a „digitális bennszülöttet”! Az egészség szempontjából semmiképp sem ajánlott az ülő életmód, mégis hajlamosak vagyunk arra, hogy „inkább a számítógép előtt üljön, mintsem elüsse egy száguldó autó”… Ezért megpróbálunk neki délutáni programokat szervezni: edzések, magánórák, tanfolyamok…. stb. Ezek segítségével „kimozdítjuk” a számítógép, a táblagép, a mobiltelefon „bűvköréből”, de magunk is tudjuk, hogy csak ideiglenesen. Figyeljük csak meg, miből áll egy napjuk! Reggel iskola, délután haza, egy kicsi számítógép, lecke, magánóra/edzés, lecke, TV, számítógép, lefekvés…és reggel ugyanaz a program folytatódik. És csak az ideális esetet soroltam. Szinte olyan, mint egy választási kampányban levő politikusnak az órarendje! Közben ne feledjük, hogy MI vettünk neki egy mobiltelefont (talán a lehető legmodernebbet), sőt magunknak is megmagyarázzuk, hogy csak azért, hogy mindig elérhető legyen a gyermek. Sőt azzal ámítgatjuk magunkat, hogy így tudjuk követni, ellenőrizni bárhol jár, és ha gondja van minket hív a telefonjával. Ez tényleg fizikai értelemben véve igaz! Csak ne feledjük, hogy a Z-generáció már az internet világában él, állandóan ott „lóg” a weben, legyen az chatszoba, facebook, skype, twitter, google+, vagy bármi. Vegyük észre, hogy ők már életük több mint felét a weben élik meg. Ott keresnek információt, barátot, TANÁCSOT problémáik megoldásához. Egészen leegyszerűsítve szinte azt mondanám, hogy az esetek több mint felében személyiségük fejlesztését, igényeiket, problémáikat az internet OLDJA MEG! Ebben az esetben vajon elég-e ha naponta, akár munkahelyünkről is 5-10 alkalommal felhívjuk „MOBILON” és „leellenőrizzük”, hogy ott van-e (fizikailag) ahol mi biztonságban tudjuk őt? Ne feledjük, hogy a kommunikáció kétirányú: ha nekünk igazolja, hogy ő (fizikailag) ott van, ahol mi tudjuk, szeretnénk, akkor ezzel egyidőben tudtára adtuk, hogy mi éppen nem vagyunk a közelében (munkahelyen, otthoni elfoglaltságainkkal, stb.) TEHÁT számára az internet világában az élet ZAVARTALANUL folyik tovább. Mi ilyenkor a teendő? Magándetektívet, kísérőt, állandó felügyeletet, szigort vezetni be? Bekamerázzuk a gyermekünk életterét? Gyerekünkkel szemben eljátsszuk a detektívet? Vagy KÖZELEBB kerülni a gyermekünkhöz a valós életben is és a weben is? Kommunikálunk gyermekünkkel facebookon munkahelyünkről? Skype-on, WhatsApp, Google Hangouts stb. segítségével? Ezek azok az applikációk amelyek instant KÉPEKET képesek küldeni, felvenni, továbbítani. Ezek segítségével „közelebb” kerülhetünk gyermekeinkhez, tanítványainkhoz. Láthatjuk, láthatnánk a körülöttük levő világot, barátokat, talán érzelmi állapotukra is következtethetnénk hangjukból, (megosztott) (kép)bejegyzéseikből, megélt világukból. Mert ha tudják, hogy „ott” vagyunk „MELLETTÜK” a weben, akkor nagyobb az esély, hogy ösztönösen hozzánk fordulnak kérdéseikkel, problémáikkal. Sőt, ha tudják, hogy „segítünk” nekik az interneten rákeresni az adott problémára, a következő alkalommal sokkal nagyobb bizalommal fordulnak hozzánk. Utólag KÖZÖSEN megnézhetjük, hogy ki mit talált az adott témával kapcsolatban. Így lassan (talán) megnyílik előttünk a weben élt életük egy fontos része. Szerintem már nem kérdés és nem megvalósítható elképzelés a mobiltelefonok, táblagépek teljes megvonása, tiltása a gyermekektől, hiszen előbb-utóbb kénytelenek leszünk engedni és megvásárolni neki ezeket a „kütyüket”. Néhányunk azért mert szeretnénk motiválni valamivel valamiért (pl.jobb iskolai eredmények elérése !!!??? ), mások így próbálják kompenzálni a kevés együttlétet a gyermekükkel, szintén mások pedig a jövőjükre gondolva (hiszen ezek a „kütyük” már a jövő munkahelyének szerves részei) veszik meg a gyermekük által áhított laptopot, táblagépet, okostelefont. A fentieket egybevetve, úgy sejtem, hogy kevés szülő gondolja még komolyan azt, hogy gyermeke okostelefon, táblagép, számítógép, okos TV nélkül nő fel és képes lesz majd a „Nagybetűs Életben” a XXI.század kihívásainak eleget téve megállni a helyét. Ezért felteszem a kérdést, hogy ha még „szükséges rosszként” viszonyulunk is a felsorolt technika eszközeihez, miért nem választjuk a „kisebbik rossz” elve alapján azt, hogy ezeket a gyermekünk által vágyott „smart” (smartphone, smarTV, stb.) dolgokat a javunkra próbáljuk felhasználni, gyermekeink nevelése érdekében? Hogyan tegyük mindezt? Ezekre a kérdésekre egy következő blogbejegyzésemben fogok keresni választ, de várom kedves olvasóim véleményét! Felhasznált forrásanyagok jegyzéke: http://www.slideshare.net/pedmie2011osz/z-generci-kkesi-9919780 http://www.slideshare.net/SandorBIBA/biba-sndor-prezy-42421527 http://www.slideshare.net/laszlojona7/z-generci-44678675 http://barokeszter.hu/2011/01/07/x-es-y-generacios-szakadekok-vajon-te-a-generaciodnak-megfeleloen-kommunikalsz/

A generációk

Az internethasználathoz viszonyított „generációkról” A mai rohanó világban megváltoztak az értékek, más értékrendszerben élnek, nőnek fel a mai kor gyermekei. A generációk közti gondolkodásmódbeli különbségek egyre jobban felszínre törnek. Vajon miért is van ez? Ahhoz, hogy erre a kérdésre válaszolni tudjunk, meg kell nézzük, hogy a ma élő embereket hogyan is csoportosíthatjuk, a „számítógépes világhoz” viszonyítva.

A veteránok

A szakemberek a generációkat X,Y,Z...és G-generációkra osztják. Ezek szerint, az 1920-30-as években születettek az úgynevezett „Veteránok”. Ők idős korukban találkoztak először az internettel. Számukra a számítógép használat önmagában is kihívás, távolinak tűnő „valami” és nehezen birkóznak meg a digitális társadalom kihívásaival. A Baby-boom generáció

Az 1946-1964.között születettek a „Baby-boom” kor emberei. A számítógéppel való kapcsolatuk változó, sokan életük derekán találkoztak számítógéppel, majd később az internettel. Munkavégzésükbe szinte kényszer (legyen az külső vagy belső) hatására épült be az internet használata de ez nem hozott radikális változást az életükben. Talán épp ellenkezőleg. Szembesültek azzal, hogy nehéz versenyben maradni. „Ötven év felett a többség nem használja a világhálót, a rendszeres internetezés egy átlagosnál képzettebb és az újdonságokra nyitottabb rétegre jellemező, azt lehet tehát mondani, hogy az internet ebben a korosztályban kiemel a tömegből.” Az X-generáció

Az „X generációba” általánosan az 1965-1975 között születetteket sorolják. Ők képezik az „átmeneti generációt”. Már kamasz vagy ifjúkorukban találkoztak az internettel. A web fontos helyet foglal el a munkavégzési feladataik illetve tanulási eszközeik közt. Életvitelükben többnyire jelen van az internet. Jelenleg ez a generáció dominálja a munkaerőpiacot. Ők már használják az e-tanulási eszközöket, többnyire rájöttek az élethosszig tartó tanulás fontosságára. Számukra már az internet egyfajta segítség is. Az Y generáció

A megnevezést az 1976-1995 között születettekre használják. Ők már gyermekkorukban találkoztak az internettel. Ők képezik a digitális nemzedék első hullámát. A munkaerőpiacon komoly kihívást jelentenek az X. generáció számára. Az internettel szinte „játékosan” oldják meg a napi munkahelyi feladatokat. Ők már rendszeres használói a web által biztosított lehetőségeknek. A tanulási szokásaik a „hagyományos” és az „e-tanulás” közt mozognak, ismerik mindkét lehetőséget, de szinte konzervatívabbnak nevezhetnénk őket, ha a tanulási szokásaikat elemezzük. Ők még mindig előnyben részesítik a „hagyományos” nyomtatott könyveket, az újságot főként az újságos bódénál vásárolják, azt olvassák, de többségük nyitott a digitális eszközök használatára. A negyven év alatti generációból tízből kilencen aktívan interneteznek, és az a fiatal, aki nem él ezzel a lehetőséggel, menthetetlenül lemorzsolódik. A kutatások kimutatták, hogy 41 százalékuk az elektronikus kommunikációt jelölte meg az elsődleges kommunikáció fő formájaként, ami megelőzi a személyes és a telefonos kommunikációt. Az Y generáció ars poeticája: „Az élet elég rövid, ezért fontos, hogy boldog legyek.” Ezért minden eszközt megragadnak személyes kényelmük, boldogságuk eléréséhez, beleértve az internet által biztosított lehetőségeket is. Így elmondhatjuk, hogy az Y generáció kommunikációjának elsődleges formája az internet. Ők a „digitális bevándorlók” (mai szülők, tanárok, stb.). A Z-generáció

Az 1995-2010. között született fiatalok alkotják az „Z-generációt”. Ők már a digitális technológiákat alkalmazó eszközök legújabb trendjeit használják, az idősebbeket zavarba ejtő magabiztossággal. Ez a nemzedék soha nem élt olyan társadalomban, ahol nem volt internet. Számukra már teljesen természetes, hogy miközben egymással, szüleikkel csevegnek, letöltenek néhány filmet, megnéznek közben egy-egy „vicces” videót. Kommunikációs szokásaik szorosan kapcsolódnak az internethez. Ugyanígy a tanulásban sokkal közelebb áll igényeikhez az e-tanulás, vagy eLearnig. Dolgozataik is sokszor „hemzsegnek” az interneten talált információktól. Tudásuk úgymond változást szenvedett. Kicsit olyanná váltak, mint a könyvtárosok: a kérdésekre, sőt az élet kérdéseire is, nem kimondottan a választ tudják, hanem sokkal nagyobb esélye van annak, hogy a választ tartalmazó internetes oldalnak a webcímét „fújják”. Őket nevezzük a „bedrótozott nemzedéknek” vagy a „Facebook-generációnak”. Ők a „screenagerek” vagy magyarul a képernyő-nemzedék. Sokkal gyorsabb ritmusban élik az életüket, mint az Y nemzedéket képviselő szüleik. Társas életük sokkal nyitottabb, szélesebb skálán élik. Sokkal gyorsabban döntenek, mint szüleik, kevésbé támaszkodnak érzelmeikre a döntéseik meghozatalához. Sokkal jobban bíznak magukban, mint a körülöttük levő világban. Inkább okosaknak nevezhetjük őket, mint bölcsnek. Bátrak, kezdeményezőek, nem félnek a változásoktól, inkább a praktikus szemlélet jellemzi őket. Az elektronikus eszközöket elképesztően profi módon kezelik, viszont – vagy éppen ezért - a szabályok betartására kisebb hajlandóságot mutatnak. Ők a „digitális bennszülöttek”. Ők azok, aki jobban kedvelik az ábrákat, képeket, az egyszerű (nyomtatott) szöveggel ellentétben. Gyakran menekülnek a nyílt konfliktus elől a számítógép nyújtotta látszólagos „biztonságba”. Így fenn áll annak a veszélye, hogy elidegenednek a körülöttük levő világtól. Sok esetben a chatszobákban, a közösségi hálókon sok száz „baráttal” rendelkeznek, de családtagjaikkal „élőben” nem képesek kommunikálni. És még ezután kezd önálló lenni a 2010.után született generáció, az „alpha” vagy „G-generáció”, a 3 és a 4G technológia nemzedéke… Felhasznált forrásanyagok jegyzéke: 1. http://www.slideshare.net/pedmie2011osz/ygenerci-ppt?related=1 2. http://www.slideshare.net/rohenshar/y-generci-a-munkaerpiacon 3. http://www.slideshare.net/csehkornel/xyz-lead 4. http://www.slideshare.net/pedmie2011osz/z-generci-kkesi-9919780 5. http://www.slideshare.net/SandorBIBA/biba-sndor-prezy-42421527 6. http://www.slideshare.net/laszlojona7/z-generci-44678675

A Modern aréna

Vonhatunk-e párhuzamot a huszonegyedik század és az ókor világa között? Léteznek szembeszökő párhuzamok a napjaink világa és a legendás római gladiátoroké között. Tekintsük magunkat egy pillanatra modern gladiátornak, aki éppen az arénába akar lépni bármely adott napon! Mi a mi arénánk a napjaink világában? Lehet a Wall Street, egy szülői értekezlet, egy magánvállalkozás, egy kormányzati vagy jótékonysági szervezet, de saját családi környezet vagy a tanácsterem is – e színterek bármelyike vagy mindegyike lehet a miColosseumunk, a mi viadalunk arénája. Ugy-e nem is olyan nehéz elképzelni mindezt?
A római arénában az élet brutális volt.A gladiátornak a szó szoros értelében mindennel meg kellett küzdenie, ami csak a szeme elé került. A szabály egyszerű volt: ölj vagy megölnek!

A mai modern világ nem ennyire véres, nem puszta fennmaradás problémáival kell megbirkóznunk, de mozgalmas életünk eléggé kegyetlen, anyagi, erkölcsi, szellemi létünk kerül veszélybe óránként. A kapzsiság, az erkölcsi gyávaság és a hivatali mesterkedések jelentik a dolog lényegét: “Üdvözlünk a fedélzeten, úgy csinálj mindent, ahogy mi akarjuk, különben keresünk valaki mást, aki kevesebb pénzért úgyis elvégzi ezt a dolgot!”Jóformán minden oldalról érhetnek váratlan támadások.

Ma rengeteg információ ostromol minket, nagyon sok választási lehetőséget kell fontolóra vennünk, és percenként kell döntéseket hoznunk, ezért legtöbbünket megbénít az “analízis-paralízis”.Harminc esztendővel ezelőtt Alvin Toffler futurológus részletes tanulmányt készített a változás felgyorsulásáról modern életben, és ennek kihatásáról az emberre. Megjósolta, hoyy a változás sebessége és irama, és következésképpen a megsokasodó választási lehetőségek súlyos fizikai és szellemi traumákhoz vezethetnek, amit ő a “jövősokk” tünetegyüttesnek nevezett el. Ez a tehetetlenség és elégedetlenség érzéseinek kifejlődéséhez vezethet. Ma a New York Times egyetlen napi kiadása több információval lát el bennünket, mint amennyit a tizenhetedik század embere egy életen át megtapasztalt!
Egy nyugati országban élő tanult embert 19oo-ban félévente ért ezer bit új információ, 196o-ban hetente érte ugyanekkora méretű új informció, 2ooo-ben pedig óránként! Ha figyelembe vesszük azt a tényt, hogy a mai információ mennyiség 18 hónap alatt megkétszerezi önnmagát, ez az időintervallum egyre rövidebb lesz, és nemsokára már arról fogunk beszélni, hogy 5 vagy 1 percenként ér ezer bit új információ.
2oo7-ben egy átlagember 17oo hulladék e-mailt kapott, és ez a számadat az elkövetkező három év során várhatóan a harmincszorosára fog növekedni!
Ahogyan a gladiátor ledermedt a félelemtől az arénában, vagy a katona a harcvonalban, úgy a “jövősokk” tüneteggyüttes részeként mi is átéljük az információsokkot! Ezt néhányan információcsömörként, információtúlterheltségként vagy adatszmogként is nevezik, de a hatása ugyanaz: keveset vagy semmit sem csinálunk, mivel túl sok válaszátsi lehetőséggel kell szembe néznünk, túl sok mindent kell a fejünkben tartani, és túl sok a tennivalónk.
Az információáradat hömpölygése csupán egy része annak az össztűznek amivel a modern embernek (gladiátornak) szembe kell néznie. Ezt még nehezíti az “emberekkel kapcsolatos” dolgok ránk rontó áradata.
Napjaink arénájával az a gond, hogy a pergőtűz korántsem ér véget, amikor kisétálunk a munkahelyünkről. Az élet néha otthon is éppoly zaklatott, főleg a szülők számára, akiknek otthon mosolyt kell ölteniük magukra, át kell váltaniuk a “mama” vagy “papa” szerepbe, és fel kell készülniük egy sor új probléma megoldására. A gyerekek mindent elkövetnek, hogy magukra irányítsák a szülők figyelmét, törődését. El kell vinni őket fociedzésre, zeneórára, angol-vagy német órára, végig kell űlni a szülői értekezleteket, ezen kivül el kell intézni a bevásárlásokat, a “jobbik felünkhöz” füződő kapcsolatunknak is szüksége van némi időre és érzelmi felfrissülésre. A szülőknek különösképpen : kemény arénában kell versengeniük. A Newsweek magazin egyik riportja így ír erről:
“A gyereknevelés manapság olyan, mint egy triatlonverseny, ahol nyoma sincs a célvonalnak. A mindennapokat az edzések, a zeneleckék, a magánórák és a házifeladatok feletti csatározások töltik ki.”

Szoktuk néha úgy érezni éjszakáink és nappalaink közepette, hogy túl sok információt kell néha fejbe tartani? Hogy túl sok emberrel kell foglalkoznunk, és túl sok eseményt kell nyomon követni? Hogy túlzottan igénybe veszik az időnket és energiánkat? A természetes reakció az lenne, hogy egyszerűen felemeled a kezed és azt mondod, mint a néhány evvel ezelőtti zenés darab címében: “Állítsátok meg a világot, ki akarok szállni!”Sajnos a kiszállásra nincs igazán lehetőség.

A római korban a gladiátori képzést leggyakrabban az ököljog iskolájának ókori verziójában kapták meg, ahol a gladitor gyorsan megtanulta, mi válik be, és mi nem. A gladiátor kiváló teljesítménye és az arénában elért sikere abból a fegyelemből és képzésből fakadt, amelyet a római hadseregben kapott. Ez egy olyan képzettség volt, amely képessé tette a gladiátort, hogy stratégiai szinten gondolkozzon, és a látszólag uralkodó zűrzavar helyett a teljes képet tekintve szemlélje az arénát!

Napjaink dolgozói – férfiak és nők, a vállalatok világában, az oktatásügyben, a kormányhivatalokban, a szolgáltató szektorban vagy otthon – annak dacára, hogy másfajta kihívásokkal kell szembenézniük, és másfajta értékekért szállnak síkra, mégis ugyanazokkal a kihívásokkal szembesülnek, mint a római gladiátor: a legalapvetőbb szinten, hogyan élhetnénk túl az arénában? Ám ezen túlmenően, hogyan valósíthatnánk meg, amberi lényekként, azokat a nagyobb dolgokat, amelyek igazán fontosak mindnyájunk számára?