A Z-generáció neveléséről

Előző írásomban az internethasználathoz viszonyított generációkról írtam. Most az olvasót a Z-generációval kapcsolatos problémákon való együttgondolkodásra hívom. Ők a mi gyermekeink, tanítványaink. Főként gondolok itt a nevelésükre és az oktatásukra. Vajon eleget tudunk ahhoz, hogy nyugodtan hajtsuk este párnára a fejünket, azzal a tudattal, hogy a gyermekeinket megfelelően neveljük, a megfelelő oktatásban részesítjük? Vajon nem túl nagy a szakadék a MI generációnk és a Z-generáció közt? Ez a szakadék milyen hidakkal, hogyan tehető átjárhatóvá? A kérdések megválaszolásához többet kell tudnunk a „problémát okozó” generációról. A „Z-generációt” az 1995-2010. között született fiatalok alkotják. Ők a mostani „iskolások”, „diákok”, tanulók”, akik már a digitális technológiákat alkalmazó eszközök legújabb trendjeit használják, az idősebbeket zavarba ejtő magabiztossággal. Kommunikációs szokásaik ENYHÉN eltérnek a mi (megszokott/hagyományos stb.) kommunikációs szokásainktól. Gondolkozzunk csak el a különbségeken! Ez a nemzedék soha nem élt olyan társadalomban, ahol nem volt internet. Ez gondolkodásukra, viselkedésükre, igényeikre is kihat. Számukra már teljesen természetes, hogy miközben egymással, szüleikkel csevegnek, letöltenek néhány filmet, megnéznek közben egy-egy „vicces” videót. Régebb akár „pofátlanságnak” nevezték, ha valaki úgy kommunikált, hogy nem tartotta a szemkontaktust. Ma ez, főként a Z-generáció számára, szinte természetes (erkölcsi romlás?). Mivel kommunikációs szokásaik szorosan kapcsolódnak az internethez, a mobil telefonhoz, nem érzik szükségét annak, hogy szemkontaktusban legyenek a kommunikációs partnerrel. Sőt, nem igénylik ennek (test)közelségét sem. Sokszor köztük és szüleik közt „digitális szakadék” alakul ki. Gyakran menekülnek a nyílt konfliktus elől a számítógép nyújtotta látszólagos „biztonságba”. Így fenn áll annak a veszélye, hogy elidegenednek a körülöttük levő világtól. Sok esetben a chatszobákban, a közösségi hálókon sok száz „baráttal” rendelkeznek, de családtagjaikkal „élőben” nem képesek kommunikálni. Ha nem kommunikálnak megfelelően velünk, mint szülőkkel, tudjuk őket megfelelően nevelni? Ismerjük igényeiket? A jó szülők többnyire biztosan ismerik gyermekeiket, de mindig ott vannak azok a veszélyek, amelyeket a mai rohan világban hajlandóak vagyunk figyelmen kívül hagyni. Akkor megismétlem a kérdést: hogyan és honnan tudjuk, hogy jól neveljük-e gyermekeinket? Mit tudunk a mai gyermekek neveléséről (mi szülők, pedagógusok)? A mai szülők a mindennapi stresszes munkahelyükről „szabadulva” otthon mosolyt kell ölteniük magukra, át kell váltaniuk a “mama” vagy “papa” szerepbe, és fel kell készülniük egy sor új probléma megoldására. Közben a gyerekek mindent elkövetnek, hogy magukra irányítsák a szülők figyelmét, törődését. Kérdés az hogy hogyan érik el a gyerekek ezt! Hogyan tud figyelni egy szülő ennyi dologra? Tud figyelni egyáltalán a SAJÁT gyermekére? A Newsweek magazin egyik riportja így ír erről: “A gyereknevelés manapság olyan, mint egy triatlonverseny, ahol nyoma sincs a célvonalnak. A mindennapokat az edzések, a zeneleckék, a magánórák és a házifeladatok feletti csatározások töltik ki.” És eközben az interneten a gyermek szinte ellenőrzés nélkül kapja az információk széles skáláját! Ez menthetetlenül rányomja bélyegét személyiségének alakulására, értékrendjének, igényeinek kialakítására és nem utolsó sorban gondolkodásmódjára. Vajon elég az, hogy felhívjuk figyelmüket a számunkra „normálisnak” tartott értékrendekhez kapcsolódó honlapokra, ezzel próbálván megfelelő korlátok közé terelni érdeklődését? A kutatók rámutattak arra, hogy a szülők már nem tudják gyermekeik fejlődését digitális megoldásokkal követni, habár a Z generáció gyermeke már a digitális úton érkező információkat részesíti előnyben! Ez a generáció TUDATOSAN használja otthon is az Információs és Kommunikációs Technológiát (IKT). Ők képesek egymással – a szülők TELJES mellőzésével – adatokat információkat megosztani. Fel kell ismerjük, hogy az iskola, a tanár és a szülő szerepe, feladata megváltozott. Ma a „digitális bevándorló” akarja nevelni és kell nevelje a „digitális bennszülöttet”! Az egészség szempontjából semmiképp sem ajánlott az ülő életmód, mégis hajlamosak vagyunk arra, hogy „inkább a számítógép előtt üljön, mintsem elüsse egy száguldó autó”… Ezért megpróbálunk neki délutáni programokat szervezni: edzések, magánórák, tanfolyamok…. stb. Ezek segítségével „kimozdítjuk” a számítógép, a táblagép, a mobiltelefon „bűvköréből”, de magunk is tudjuk, hogy csak ideiglenesen. Figyeljük csak meg, miből áll egy napjuk! Reggel iskola, délután haza, egy kicsi számítógép, lecke, magánóra/edzés, lecke, TV, számítógép, lefekvés…és reggel ugyanaz a program folytatódik. És csak az ideális esetet soroltam. Szinte olyan, mint egy választási kampányban levő politikusnak az órarendje! Közben ne feledjük, hogy MI vettünk neki egy mobiltelefont (talán a lehető legmodernebbet), sőt magunknak is megmagyarázzuk, hogy csak azért, hogy mindig elérhető legyen a gyermek. Sőt azzal ámítgatjuk magunkat, hogy így tudjuk követni, ellenőrizni bárhol jár, és ha gondja van minket hív a telefonjával. Ez tényleg fizikai értelemben véve igaz! Csak ne feledjük, hogy a Z-generáció már az internet világában él, állandóan ott „lóg” a weben, legyen az chatszoba, facebook, skype, twitter, google+, vagy bármi. Vegyük észre, hogy ők már életük több mint felét a weben élik meg. Ott keresnek információt, barátot, TANÁCSOT problémáik megoldásához. Egészen leegyszerűsítve szinte azt mondanám, hogy az esetek több mint felében személyiségük fejlesztését, igényeiket, problémáikat az internet OLDJA MEG! Ebben az esetben vajon elég-e ha naponta, akár munkahelyünkről is 5-10 alkalommal felhívjuk „MOBILON” és „leellenőrizzük”, hogy ott van-e (fizikailag) ahol mi biztonságban tudjuk őt? Ne feledjük, hogy a kommunikáció kétirányú: ha nekünk igazolja, hogy ő (fizikailag) ott van, ahol mi tudjuk, szeretnénk, akkor ezzel egyidőben tudtára adtuk, hogy mi éppen nem vagyunk a közelében (munkahelyen, otthoni elfoglaltságainkkal, stb.) TEHÁT számára az internet világában az élet ZAVARTALANUL folyik tovább. Mi ilyenkor a teendő? Magándetektívet, kísérőt, állandó felügyeletet, szigort vezetni be? Bekamerázzuk a gyermekünk életterét? Gyerekünkkel szemben eljátsszuk a detektívet? Vagy KÖZELEBB kerülni a gyermekünkhöz a valós életben is és a weben is? Kommunikálunk gyermekünkkel facebookon munkahelyünkről? Skype-on, WhatsApp, Google Hangouts stb. segítségével? Ezek azok az applikációk amelyek instant KÉPEKET képesek küldeni, felvenni, továbbítani. Ezek segítségével „közelebb” kerülhetünk gyermekeinkhez, tanítványainkhoz. Láthatjuk, láthatnánk a körülöttük levő világot, barátokat, talán érzelmi állapotukra is következtethetnénk hangjukból, (megosztott) (kép)bejegyzéseikből, megélt világukból. Mert ha tudják, hogy „ott” vagyunk „MELLETTÜK” a weben, akkor nagyobb az esély, hogy ösztönösen hozzánk fordulnak kérdéseikkel, problémáikkal. Sőt, ha tudják, hogy „segítünk” nekik az interneten rákeresni az adott problémára, a következő alkalommal sokkal nagyobb bizalommal fordulnak hozzánk. Utólag KÖZÖSEN megnézhetjük, hogy ki mit talált az adott témával kapcsolatban. Így lassan (talán) megnyílik előttünk a weben élt életük egy fontos része. Szerintem már nem kérdés és nem megvalósítható elképzelés a mobiltelefonok, táblagépek teljes megvonása, tiltása a gyermekektől, hiszen előbb-utóbb kénytelenek leszünk engedni és megvásárolni neki ezeket a „kütyüket”. Néhányunk azért mert szeretnénk motiválni valamivel valamiért (pl.jobb iskolai eredmények elérése !!!??? ), mások így próbálják kompenzálni a kevés együttlétet a gyermekükkel, szintén mások pedig a jövőjükre gondolva (hiszen ezek a „kütyük” már a jövő munkahelyének szerves részei) veszik meg a gyermekük által áhított laptopot, táblagépet, okostelefont. A fentieket egybevetve, úgy sejtem, hogy kevés szülő gondolja még komolyan azt, hogy gyermeke okostelefon, táblagép, számítógép, okos TV nélkül nő fel és képes lesz majd a „Nagybetűs Életben” a XXI.század kihívásainak eleget téve megállni a helyét. Ezért felteszem a kérdést, hogy ha még „szükséges rosszként” viszonyulunk is a felsorolt technika eszközeihez, miért nem választjuk a „kisebbik rossz” elve alapján azt, hogy ezeket a gyermekünk által vágyott „smart” (smartphone, smarTV, stb.) dolgokat a javunkra próbáljuk felhasználni, gyermekeink nevelése érdekében? Hogyan tegyük mindezt? Ezekre a kérdésekre egy következő blogbejegyzésemben fogok keresni választ, de várom kedves olvasóim véleményét! Felhasznált forrásanyagok jegyzéke: http://www.slideshare.net/pedmie2011osz/z-generci-kkesi-9919780 http://www.slideshare.net/SandorBIBA/biba-sndor-prezy-42421527 http://www.slideshare.net/laszlojona7/z-generci-44678675 http://barokeszter.hu/2011/01/07/x-es-y-generacios-szakadekok-vajon-te-a-generaciodnak-megfeleloen-kommunikalsz/